2010-12-07

Ez a hamis elgondolás olyan erővel hatolt be a kereszténység tudatába, hogy keresztények egész sokasága kapcsolja előszeretettel a szombathoz a „zsidó” jelzőt.

Kezdjük azért a talán legmeglepőbb megállapítással: a Bibliában sehol sem találjuk a „zsidó szombat” szókapcsolatot. Olvashatjuk azt, hogy „az Úr szombatja” (2Móz 20:10), de azt, hogy „a zsidók szombatja”, sehol sem. Lukács az Újszövetség nem zsidó származású írója volt, és gyakorta utalt speciálisan zsidó dolgokra. Szól a „zsidók egész népé”-ről, a „zsidók tartományá”-ról, a „zsidók zsinagógájá”-ról (ApCsel 10:22; 12:11; 10:39; 14:1). Ezzel szemben soha nem mondott olyat, hogy „a zsidók szombatja”, noha több ízben is említést tesz a szombatról.

Krisztus egyértelműen tanította, hogy „a szombat lőn az emberért” (Mk 2:27). Vegyük tekintetbe, hogy Ádám volt az egyetlen ember, aki a szombat megalkotásakor a világon volt. Híre-hamva nem volt a zsidóknak legalább kétezer évig a teremtés után. Elgondolhatatlan, hogyan is lehetett volna a szombat a zsidóknak. Jézus az „ember” szót a teremtményi rend értelmében használja, azaz mint ha azt mondaná: „az emberi nem”. Ugyanezt a szót használja a Biblia a házassággal kapcsolatban, amit Isten ugyanúgy a teremtéskor vezette be. Az asszony szintúgy az emberért lett, ahogy a szombat is. Bizonyára senki nem gondolja azt, hogy a házasság kizárólag a zsidóknak adatott.

Isten két nagyszerű és csodálatos intézményt alapított meg, mielőtt a bűn betehette volna a lábát a világba: a szombatot és a házasságot. Mindkettő az emberért lett, mindkettő a Teremtő különleges áldását viselte magán, és mindkettő most is ugyanolyan szent és jó intézmény, mint amilyenek az Édenkertben való megszentelésükkor voltak.

Érdekes megjegyezni azt is, hogy maga Jézus volt a szombat Alkotója a hét első napján. Jó okkal állította, hogy Ő a szombat Ura (Mk 2:28). Ha Ő a szombat Ura, akkor a szombatnak kell lennie az Úr napjának. Jelenések könyve 1:10 szerint János kapott egy látomást „az Úr napján”. Ez a nap a szombatnap volt. Ez az egyetlen olyan nap, amit Isten a Bibliában ezzel az elnevezéssel jelöl. A Tízparancsolatban ez áll róla: „az Úrnak, a te Istenednek szombatja” (2Móz 20:10). Ézsaiás könyve 58. fejezetében maga Isten szólal meg: „szombatjának, szent napjának” nevezi (13. v.). A szombat egyetemes, az újszövetségi korra is áthúzódó tekintélyét csak erősíti a tény, hogy Ő maga volt a szombat alkotója: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben Istennél volt. Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett… És az Ige testté lett és lakozott miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:1-3, 14).

Pál egyértelműen és világosan azonosította Jézust Teremtőként: „…általvitt az Ő szerelmes Fiának országa; Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által… Mert Őbenne teremtetett minden…” (Kol 1:13-16).

A keresztények részéről mérhetetlen lelki kárt okozó tévedés elválasztani Jézust a szombattól. Mivelhogy Ő a szombat eszmei Szerzője, Alkotója és Megszentelője. Alábecsülni annak az áldásnak a fontosságát, amivel Ő a szombatot felruházta, az Ő tekintélyének megtagadásával egyenlő.

Ez az érv sokakban ültette el azt a gondolatot, hogy a szombat csupán korlátozott ideig maradt fenn a teremtés után. De mégis mire alapozzák ezt? Kezdjük azzal, hogy a szombat nem lehetett semminek az előképe, semminek az árnyéka, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a szombat még akkor lett, amikor a bűn nem tette még be a lábát a világba. Voltak ilyen előképjellegű ünnepek, amelyek a bűn bejövetelét követően kerültek bevezetésre és a bűntől való megszabadulásra mutatott előre. Ilyenek voltak azok az áldozatok, amelyek Jézus, az Isten Bárányának halálát jelképezték. Ha nem lett volna a bűn, nem lett volna szükség ezekre az áldozatokra. Ezekre az áldozatokra Krisztus kereszthalála után nem volt szükség többé. Megszűntek, mert az előképek eljutottak a beteljesedéshez (Mt 27:51). De megjegyzendő, hogy egyetlen árnyék-ünnep és rendelkezés sem létezett azelőtt, hogy a bűn bejött a világba. A szombat már csak ezért sem sorolható a szertartási és árnyékjellegű ünnepek közé.

Ahogy ezt egy korábbi kérdés, a Kolossébeliekhez írt levél 2:14-17 kapcsán már tárgyaltuk, a hetenkénti szombat nem tévesztendő össze a szertartási ünnepnapokkal, amiket szintén szombatoknak nevez a Biblia. Utóbbiak voltak azok, amiket az apostoli levél így határoz meg: „árnyékai a következendő dolgoknak”. A többes szám („szombatok”) pedig azt jelzi, hogy több – legalább négy – ilyen is volt a zsidó ünnepkörben. Ezek valóban az ószövetségi ünnepkörhöz kapcsolódtak, és különböző étel- és italáldozatokkal társultak. Ezeket az évenkénti szombatokat Mózes harmadik könyve 23:24-36 sorolja fel, majd a következő összefoglaló megállapítást olvashatjuk: „Ezek az Úrnak ünnepei, amelyeken szent gyülekezésekre kell gyülekeznetek, hogy áldozzatok az Úrnak tűzáldozattal, egészen égőáldozattal, ételáldozattal, véres- és italáldozattal: minden napét a maga napján. Az Úrnak szombatjain kívül…” (37-38. v.). Ebből is azt láthatjuk, hogy a Biblia különbséget tesz évenkénti, árnyék-szombatok és a heti szombatok, „az Úrnak szombatjai” között. Az előbbiek a bűn bejövetelekor kerültek bevezetésre, Jézus kereszthalálával pedig eltörlésre. A Tízparancsolat szombatja ellenben már a bűn bejövetele előtt megszenteltetett, és Isten tulajdon ujjával írta fel, iktatta be az örök erkölcsi törvények sorába. Örökkévaló volt minden tekintetben.

vissza