2010-12-07

Ennek a különös elgondolásnak az igei alátámasztását egyetlen ószövetségi szakaszban vélik meglelni, amelyet addig csűrnek-csavarnak, hogy az végül ellentmondásba kerül számos egyértelmű kijelentéssel a szombat valódi eredetével kapcsolatban. Ez az igeszakasz a következőképpen érvel: „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad. És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad” (5Móz 5:14-15).

Többen azt a következtetést vonják le ebből az igeszakaszból, hogy Isten az Egyiptomból való kivonulás emlékére adta a szombatot. A szombat megalkotását is magában foglaló teremtéstörténet (1Móz 2:1-3) és a negyedik parancsolat Isten általi megszövegezett formája (2Móz 20:11) azonban a teremtés emléknapjaként határozza meg a szombatnapot.

Az idézett ige megértéséhez a kulcs a „szolga” szó. Isten így szól: „…megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén”. Közvetlenül előtte ez az intés áll: „hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad”. Más szavakkal: egyiptomi szolgaságuk tapasztalata emlékeztesse őket arra, hogy méltányosan kell bánniuk a szolgáikkal, számukra is biztosítva a szombati nyugodalmat.

Hasonló szándék vezette Isten a következő rendelkezés megfogalmazásában is: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt, … mert jövevények voltatok Egyiptom földjén” (3Móz 19:33-34).

Nem volt szokatlan Istentől, hogy felhozta az Egyiptomból való szabadulást, amellyel tovább serkentett egyéb parancsolatok megtartására is. Lássunk még egy példát: „A jövevénynek és az árvának igazságát el ne csavard; és az özvegynek ruháját ne vedd zálogba. Hanem emlékezzél vissza, hogy szolga voltál Egyiptomban, és megváltott téged az Úr, a te Istened onnét. Azért parancsolom én néked, hogy így cselekedjél” (5Móz 24:17-18).

Sem a méltányosság és igazságosság parancsa, sem a szombat megtartását előíró parancsolat nem azért adatott, hogy ezzel emlékművet állítsanak a kivonulásnak. Isten pusztán azt véste ezzel az elméjükbe, hogy a fogságból való kihozatalukban megnyilvánuló jósága további indokul kell, hogy szolgáljon számukra a mellett, hogy jóakarattal kell biztosítaniuk szolgáik jogait szombaton, továbbá méltányosan kell bánniuk az idegenekkel és az özvegyekkel.

Hasonló értelemben szólt Isten hozzájuk egy másik helyen: „Mert én vagyok az Úr, aki felhoztalak titeket Egyiptom földéből. … legyetek azért szentek” (3Móz 11:45). Olyasmire nyilván senki nem gondol, hogy nem létezett szentség a kivonulás előtt is, vagy hogy ez utána is csak a zsidóknak volt fenntartva, ily módon szentelve emlékezetet a szabadulásuknak.

vissza