Meg kell-e tartanunk a vasárnapot a feltámadás tiszteletére?
2010-12-07
Jézus valóban a hét első napján támadt fel, de a Bibliában a leghalványabb utalás sincs arra nézve, hogy ezért valakinek is meg kellene tartania ezt a napot. Ezzel szemben a szombattartásra való felhívás közvetlenül Istentől származik: tulajdon ujjával véste kőbe.
Számos csodálatos esemény zajlott le a hét bizonyos napjain, mégsincs elrendelve ezeknek a napoknak a megünneplése. Jézus pénteki napon halt meg a bűneinkért. Ez valószínűleg az egész világtörténelem legjelentősebb eseménye. Azt jelzi, hogy a halálos ítéletem megváltást nyert és az üdvösségem biztosítva lett. Mindazonáltal semmilyen bibliaszakasz nem sugallja, hogy meg kell tartanunk ezt a mégoly nagy jelentőségű napot is.
Drámai és sorsfordító esemény volt az, amikor Jézus vasárnap reggel feltámadott a sírból, de szemernyi bibliai bizonyíték sincs a mellett, hogy a feltámadás emlékére meg kellene tartanunk a hét első napját. A Szentírásban semmilyen arra vonatkozó feljegyzést sem találunk, hogy a keresztények vasárnapot ünnepeltek volna.
Természetesen van emlékünnepe a feltámadásnak is, mégpedig olyan, amit valóban a Biblia rendelt el, de ez nem a vasárnap. Pálnál így olvassuk: „Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm 6:4).
A keresztség (alámerítéses!) Krisztus halálának, temetésének és feltámadásának emlékünnepe. Akik azt tartják, hogy a vasárnapünneplés a feltámadás tiszteletére szolgál, idézik a tanítványoknak a felházban való egybegyülekezését Krisztus sírból való eljövetelének napján. „Az az egybegyülekezés azt a célt szolgálta náluk – mondják, – hogy megünnepeljék a feltámadását. De ahogy az eseményről szóló bibliai feljegyzést olvassuk, arra figyelhetünk fel, hogy a körülmények ugyancsak eltértek. Lukácstól megtudjuk, hogy a tanítványok még Mária Magdalénának mint szemtanúnak a beszámolójával is vitába szálltak, tudniillik mert „nem hittek”. „Ezután pedig közülük kettőnek jelent meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mentek. Ezek is elmenvén, megjelentették a többieknek; ezeknek sem hittek. Azután, mikor az asztalnál ültek, megjelent magának a tizenegynek, és szemükre hányta az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták, nem hittek” (Mk 16:12-14).
Nagyon úgy tűnik, hogy a felházban tartózkodó tanítványok közül senki sem hitte el, hogy Krisztus feltámadt, vagyis aligha ünnepelhették nagy jókedvvel a feltámadást. Jánostól egyébként megtudhatjuk a felházban való egybegyülekezésük valódi okát is: „…az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt…” (Jn 20:19).