2010-07-27

Gyakran halljuk ezt az érvet, amely összekapcsolódik az Isten törvényének lekicsinylésére irányuló törekvéssel: „Nos, minthogy már nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt, ezután nem kell megtartanunk a Tízparancsolatot.” Megalapozott ez az állítás? A Biblia valóban azt mondja, hogy nem vagyunk a törvény alatt: de vajon ez azt is magában foglalja, hogy mentek vagyunk annak kötelességétől, hogy engedelmeskedjünk neki? A szóban forgó igerész a Római levél 6:14-15-ben található. „Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt. Mit is tehát? Vétkezzünk-e, mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen.”

Milyen könnyen elejét vehetnénk minden félreértésnek, ha elfogadnánk úgy, ahogy van, azt, amit a Biblia mond. Pál maga fűz magyarázatot a kijelentéséhez. Miután kijelentette, hogy nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt, felteszi a kérdést: „Mit is tehát?” Ez egyszerűen ennyit jelent: „Hogyan értsük ezt?” Ezután figyeljük meg a választ. Előre látva, hogy némelyek úgy értelmezik majd a szavait, hogy megszeghetjük a törvényt, mivelhogy a kegyelem alatt vagyunk, így folytatja: „Vétkezzünk-e, mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen.” Pál a lehető legerőteljesebb kifejezésekkel adja értésünkre, hogy az, hogy a kegyelem alatt vagyunk, senkit nem jogosít fel a törvény áthágására. Ennek ellenére ma millió szám vallják ezt, teljesen figyelmen kívül hagyva Pál erre irányuló intését.

Ha az, hogy a kegyelem alatt vagyunk, nem mentesít bennünket a törvény megtartásának kötelezettsége alól, akkor mit ért Pál azon, hogy a keresztények nincsenek a törvény alatt? Erre a Római levél 3:19-ben adja meg a választ: „Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.” Pál itt egyenlőségjelet tesz a „törvény alatt lenni” és az „Isten ítélete alatt lenni” gondolatai közé. Más szavakkal: akik a törvény alatt vannak, vétkesek annak áthágásában, amiért is annak ítélete alatt vannak. A keresztények ezért nincsenek a törvény alatt. Tudniillik nem hágják át – így nem vétkeznek és nincsenek a törvény ítélete alatt. Ily módon nincsenek a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt. Érvelésének egy későbbi pontján Pál rámutat arra, hogy a kegyelem ereje nagyobb a bűn hatalmánál. Ezért jelenti ki olyan hangsúlyosan: „Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.” A kegyelem erősebb a bűn hatalmánál, erőt ad ahhoz, hogy engedelmeskedhessünk Isten törvényének. Ez a valódi oka annak, hogy nem vagyunk a törvény kárhoztatása és ítélete alatt, illetve hogy miért állítja Pál azt, hogy nem vétkezünk ezután.

Gondoljunk egy halálra ítélt gyilkosra, aki ott ül az villamosszékben. A kivégzésre váró ember a szó legszorosabb értelmében a törvény alatt lenne – kárhoztatás alatt, ítélet alatt, halálra ítélve stb. Az államfő azonban kevéssel az ítélet-végrehajtás előtt átnézi az illető peranyagát, majd úgy dönt, hogy megkegyelmez neki. Az enyhítő körülmények fényében az államfő él előjogával és teljes kegyelemben részesíti a fogvatartottat. Immár nincs a törvény alatt, hanem kegyelem alatt. A törvény immár nem kárhoztatja őt. Mostantól fogva úgy tekintik őt, mint aki teljes felmentésben részesült, már ami a törvény alapján keletkező vádakat illeti. Szabadon kiléphet a börtön kapuján, és egy rendőr sem teheti rá a kezét.

De most, hogy kegyelem alatt és nem törvény alatt van, mondhatjuk, hogy szabadon áthághatja a törvényt? De mennyire, hogy nem! A kegyelemben részesült ember igazából kétszeresen is arra lesz kötelezve, hogy engedelmeskedjen a törvénynek, mert kegyelmet kapott az államfőtől. A hála és a szeretet arra indítja, hogy annál nagyobb gonddal tartsa tiszteletben annak az országnak a törvényét, amely kegyelemben részesítette őt. De nem ezt mondja a Biblia is a kegyelmet nyert bűnösökkel kapcsolatban? „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-e a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31). Az egész kérdéskörre ez a legegyértelműbb válasz. Pál felteszi a kérdést, vajon érvényét vesztette-e számunkra a törvény azért, mert hittünk Krisztus üdvözítő kegyelmében. Úgy válaszol, hogy a törvény megszilárdult és újbóli megerősítést nyert a kegyelem által üdvösségben részesülő keresztények életében.

Ez az igazság olyan egyszerű és magától értetődő, hogy nem igényel túl sok szót. Csakhogy az engedelmességet kikerülni akaró emberek tekervényes gondolkodása arra kötelez bennünket, hogy a lényeget még jobban érthetővé tegyük. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor a rendőr leint, mivelhogy túlléptük a megengedett sebességet. (Vagy nem esett még meg velünk ilyen?) Nyomasztó élmény, különösen, ha tudjuk, hogy valóban vaj van a fejünkön. De tegyük fel, hogy igazolhatóan kényszerhelyzet szülte ezt a nagy rohanást, és. miközben a rendőr kiállítja a nyugtát (persze, tudjuk, ma már ezt is a „központ”-ból küldik), egyik lábunkról a másikra állva előhozakodunk a meggyőző magyarázattal. Ekkor a rendőr lassan összehajtja a nyugtát, majd széttépi. „Rendben – mondja –, ezúttal megkegyelmezek önnek, de…” Na mármost, mit gondolunk, mi várható ez után a „de” szó után? Nyilván azt, hogy „nem szeretném még egyszer önt sebességtúllépés miatt megállítani”. Vajon ez az elengedés (kegyelem) megnyitja az utat a törvény megszegése előtt? Ellenkezőleg, ez után csak még inkább hajt a belső kényszer, hogy ne szegjem meg még egyszer a törvényt. Akkor vajon miért akarna bármely igazi keresztény kibújni az Isten törvénye iránti engedelmesség alól? „Ha engem szerettek – mondja Jézus –, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15).

vissza