2009-09-16

Az áldott Teremtő a teremtés hat napja után megnyugodott a hetedik napon, és a szombatot minden ember számára a teremtés emlékeztetőjeként alapította. Isten megváltoztathatatlan törvényének negyedik parancsolata mindenkit ara kötelez, hogy e hetedik napi szombatot pihenéssel, istentisztelettel és - Jézusnak, a szombat Urának tanítása és gyakorlata szerinti - szolgálattal tartsa meg. A szombat Istennel és egymással való örömteli közösség napja, Krisztus általi megváltásunk jelképe, megszentelődésünk jele, hűségünk záloga, Isten országában való örökkévaló jövőnk előíze. A szombat az Isten és népe közötti örök szövetség örökké tartó jele. E szent nap estétől estéig, napnyugtától napnyugtáig való megtartása Isten teremtő és megváltó cselekedetének megünneplése. (Hitelvek - 19) Ádám és Éva Istennel együtt tekintette meg paradicsomi otthonát. A látvány lélegzetelállító volt - elmondhatatlan. Ahogy azon a pénteken, a teremtés hatodik napján a nap lassan lenyugodott, és feltűntek a csillagok, "látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó" (1Móz 1:31 - új prot. ford.). Isten befejezte a teremtést. "Így készült el a menny és a föld, és azoknak minden serege" (lMóz 2:1 - új prot. ford.) De bármilyen szép volt a világ, amelynek teremtését Isten épp hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta őket, a különleges áldás, a Teremtőjükkel való közösség, bensőséges kapcsolat napjával. A szombat az egész Bibliában A szombat központi jelentőségű istentiszteletünkben, mert a teremtés emlékünnepe, ami kinyilatkoztatja, hogy miért kell Istent imádni: Ő a Teremtő, mi pedig a teremtményei vagyunk. "Ezért a szombat Isten imádásának igazi megalapozója, mert ezt a nagy igazságot minden más intézménynél hatásosabban tanítja. Az istentisztelet igazi alapja - nemcsak a szombati istentiszteleté - a Teremtő és teremtményei közötti különbségben található. E fontos tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni."[1] Az emberiség emlékezetében kell tartani a nagy igazságot, hogy Isten rendelte el a szombatot. A szombat a teremtéskor. A szombat a bűntelen világból származik. E nap Isten különleges ajándéka, amely által az emberiség a menny valóságát érezheti a földön. Isten három cselekedete alapította a szombatot: 1. Isten megpihent szombaton. A hetedik napon "Isten megnyugodott és megpihent" (2Móz 31:17 - új prot. ford.), de nem azért nyugodott meg, mert szüksége volt rá (Ésa 40:29). A "megnyugodott" - sábat - ige szó szerint azt jelenti, hogy "megszűnni" a munkától vagy tevékenységtől (vö. 1Móz 8:22). "Isten nem azért pihent meg, mintha kimerült vagy elfáradt volna, hanem mert korábbi elfoglaltságát megszüntette."[2] Isten megpihent, és az embertől is elvárta, hogy megpihenjen; követendő példát mutatott az embernek (2Móz 20:11). Ha Isten a hatodik napon fejezte be a teremtést (1Móz 2:1), mit ért a Szentírás azon, hogy Isten "megszűnék a hetedik napon minden munkájától" (1Móz 2:2)? Isten hat napon végezte el az ég és a föld teremtését, de még meg kellett alkotnia a nyugalomnapját. A szombati pihenés volt az, amit megalkotott. A szombat volt munkáján az utolsó simítás, művének befejezése. 2. Isten megáldotta a szombatot. Isten nemcsak megalkotta a szombatot, de meg is áldotta. "A hetedik napon megnyugodó áldás azt jelentette, hogy Isten ezt a napot kegyelmének különös tárgyává tette, olyan nappá, amely áldást hoz teremtményeinek."[3] 3. Isten megszentelte a szombatot. Valamit megszentelni, azt jelenti: szentté tenni, vagy elkülöníteni mint szentet szent célra. Megszentelhető egy nép, egy hely (mint pl. sátor, templom vagy gyülekezet) és egy időszak (szent nap). Az a tény, hogy Isten megszentelte a hetedik napot, azt jelenti, hogy ez a nap szent; azt Isten az Isten-ember kapcsolat elmélyítése céljából különítette el. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, a szombatot, mert ezen a napon megpihent minden munkájától. Nem a maga, hanem az emberiség számára áldotta és szentelte meg. Személyes jelenléte teszi szentté és áldottá a szombatot. A szombat a Sínai-hegynél. A zsidók Egyiptomból való kivonulását követő események tanúsítják, hogy szem elől tévesztették a szombatot. Úgy látszik, a rabszolgaság kérlelhetetlen követelményei nagyon megnehezítették a szombat megtartását. Nem sokkal szabadságuk visszanyerése után a mannahullás csodájával és a Tízparancsolat kihirdetésével Isten nyomatékosan emlékeztette a zsidókat a hetedik nap, a szombat megünneplésére. 1. A szombat és a manna. Isten egy hónappal Sínai hegyi törvény kihirdetése előtt védelmet ígért a népnek a betegségek ellen, ha szorgalmasan figyelnek "parancsolataira", és megtartják "minden rendelését" (2Móz 15:26; vö. 1Móz 26:5). Nem sokkal ez ígéret után Isten emlékeztette a zsidókat a szombat szentségére. A mannahullás csodájával kézzelfoghatóan tanította őket arra, milyen fontosnak tartja, a hetedik napi pihenést. Isten minden napon elég mannát adott a zsidóknak aznapi szükségleteik kielégítésére. Semmit sem volt szabad félretenniük a következő napra, mert megromlott, amit félretettek (2Móz 16:4, 16-19). A hatodik napon a szokásos adag kétszeresét kellett gyűjteniük, hogy elég legyen arra a napra és szombatra. Amikor tanította őket arra, hogyan kell a szombatot megtartani, és hogy a hatodik nap az előkészület napja, Isten így szólt: "A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre" (2Móz 16:23). A hetedik napra eltett manna nem romlott meg (2Móz 16:24). A negyedik parancsolathoz hasonló nyelvezettel Mózes így szólt: "hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz" (2Móz 16:26). A zsidókat negyven éves pusztai vándorlásuk alatt, vagyis több mint 2000 egymást követő szombaton, a mannahullás csodája emlékeztette a hat munkanap és a hetedik napi pihenés rendszerére. 2. A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hat napon át teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11). A Tízparancsolat minden parancsolata nagyon fontos, és egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni (Jak 2:10), de a szombat parancsát Isten megkülönböztette a többitől. Ezzel kapcsolatban megparancsolta: "Megemlékezzél", mintegy ráébresztve az emberiséget arra, hogy veszélyes elfeledkezni e parancs fontosságáról. A szombatparancs kezdő szavai - "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed" - azt mutatják, hogy a szombat megtartását Isten nem a Sinainál rendelte el először. E szavak azt jelzik, hogy korábbról származik - a Teremtéstől, ahogy azt a parancsolat további része kinyilatkoztatja. Isten azt akarta, hogy a szombatot a teremtés emlékére ünnepeljük. Ez a parancsolat meghatározza a pihenés és az istentisztelet idejét, arra ösztönözve, hogy Istenről és műveiről elmélkedjünk. A szombatnak a teremtés emlékünnepeként való megtartása a bálványimádás ellenszere. Az ég és föld Teremtőjére való emlékeztetésével megkülönbözteti Istent minden hamis istentől. A szombat megtartása ezért az igaz Isten iránti hűségünk jelévé lesz - olyan jel, amellyel elismerjük, hogy Ő a Teremtő és mindent uraló Király. A szombatparancs Isten törvényének pecsétje.[4] A pecsétek általában három elemet tartalmaznak: a pecsét tulajdonosának nevét, rangját és hatáskörét. A hivatalos pecséteket okiratok érvényesítésére használják. Az irat is ugyanolyan tekintéllyel bír, mint az a hivatalos személy, akinek a pecsétjét rányomták. A pecsét azt jelzi, hogy az a hivatalos személy jóváhagyta az iratot, és hogy hivatalának minden tekintélye mögötte áll. A tíz parancsolat között a szombat parancsa az, amely a pecsét fontos elemeit tartalmazza. A tíz közül ez az egyetlen olyan parancs, amely azonosítja az igaz Istent nevének feltüntetésével: "az Úr a te Istened"; rangjának jelzése: az a Valaki, aki alkotott - a Teremtő; és hatásköre: "az ég és föld" (2Móz 20:10-11). Mivel csak a negyedik parancsolat tanúsítja, hogy kinek a tekintélye áll a Tízparancsolat mögött, ezért ez a parancsolat tartalmazza "Isten pecsétjét" a törvényéhez csatolva, mint ami a törvény hitelességének és kötelező voltának bizonyítéka.[5] Valóban Isten a szombatot "hatalma és tekintélye emlékeztetőjévé vagy jelévé tette a bűntől és lázadástól mentes világban. Ez örök érvényű személyes kötelezettséget hordozó intézménynek készült ezzel a figyelmeztetéssel kísérve: 'megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt' (2Móz 20:8)."[6] Ez a parancsolat a hetet két részre osztja. Isten hat olyan napot adott, amelyben "munkálkodjál, és végezd minden dolgodat", de a hetedik napon "semmi dolgot se tégy" (2Móz 20:9-10). "'Hat nap' - mondja a parancs - munkanap, de a 'hetedik nap' nyugalomnap. A parancs bevezető szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy 'a hetedik nap' Isten egyedüli nyugalomnapja: 'Megemlékezzél a szombat (nyugalom) napról, hogy megszenteljed azt' (2Móz 20:8)."[7] Bár az embernek szüksége van fizikai pihenésre, hogy felfrissítse testét, Isten a saját példájára alapítja azt a parancsát, hogy szombaton pihenjünk. Mivel Ő megpihent a világ első heti tevékenységétől, nekünk is meg kell pihennünk. 3. A szombat és a szövetség. Mivel Isten törvénye központi helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedő szombatnak kiemelkedő szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a szombat "jegy" énköztem és tiköztetek, "hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr", aki megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért - mondta Isten - a szombatünneplés "örök szövetség" (2Móz 31:16). "Miként a szövetség Isten szeretetén - népe iránti szeretetén - alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is - mint a szövetség jegye - Isten szeretetének jele."[8] 4. Az évi szombatok. A hetenkénti szombatokon kívül (3Móz 23:3) Izrael vallási naptárában elszórtan volt évi hét szertartási szombat. Ezek a szombatok nem kapcsolódtak közvetlenül a hetedik napi szombathoz, illetve a heti időszakhoz. Ez a hét szombat "az Úrnak szombatjain kívül" (3Móz 23:38) a kovásztalan kenyerek ünnepének első és utolsó napja, pünkösd napja, a kürtölések ünnepe, az engesztelés napja és a sátoros ünnep első és utolsó napja volt (vö. 3Móz 23:7-8, 21, 24-25, 27-28, 35-36). Ezek a szombatok a hét bármely napjára eshettek, mivel dátumuk a szent év kezdetétől függött, amit viszont a holdnaptár szabott meg. Ha egybeestek a heti szombattal, akkor "nagy nap"-nak nevezték (vö. Jn 19:31). "Míg a heti szombatot Isten a teremtés hetének végén az egész emberiség számára elrendelte, az évi szombatok a Sínai hegynél létesített zsidó formaságok és szertartások rendszerének szerves részei voltak... amelyek előre mutattak az eljövendő Messiásra, és ezek ünneplését Krisztus halála megszüntette."[9] 5. A szombat és Krisztus. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus ugyanúgy Teremtő volt, mint az Atya (lásd: 1Kor 8:6, Zsid 1:1-2; Jn 1:3!). Tehát Ő különítette el a hetedik napot nyugalomnapként az emberiség számára. Később Krisztus a szombatot ugyanúgy összekapcsolta megváltási munkájával, mint teremtői munkájával. Mint a nagy "VAGYOK" (Jn 8:58, 2Móz 3:14), a szombatot belefoglalta a Tízparancsolatba, hogy hangsúlyozottan emlékeztessen erre a heti istentiszteletre, a Teremtővel való hetenkénti találkozásra. Még egy másik okot is felhozott a szombat ünneplésére: népének megváltását (5Móz 5:14-15). Tehát a szombat megjelöli azokat, akik elfogadták Jézust mint Teremtőt és Megváltót. Krisztus kettős szerepe - mint Teremtő és Megváltó - nyilvánvalóvá teszi, miért állította, hogy mint Ember Fia Ő "a szombatnak is ura" (Mk 2:28). Ezzel a tekintélyével eltörölhette volna a szombatot, ha akarta volna, de nem akarta. Ellenkezőleg, minden emberre vonatkoztatta, mondván: "A szombat lett az emberért" (27. vers - új prot. ford.). Egész földi szolgálatában Krisztus példát mutatott a hűséges szombatünneplésre. "Szokása" volt, hogy szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a szombatot. Krisztus annyira szívén viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után bekövetkező üldözésről beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban: "Imádkozzatok - mondta - hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte, "hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a szombatot."[10] Amikor Krisztus befejezte a teremtés munkáját - első nagy tettét világunk történelmében -, megpihent a hetedik napon. Ez a pihenés befejezést és elvégzést fejezett ki. Ehhez hasonlóan cselekedett földi szolgálata végén, amikor befejezte második nagy tettét a történelemben. Péntek délután, a hét hatodik napján, Krisztus befejezte megváltási küldetését a földön. Utolsó szava ez volt: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30). A Szentírás hangsúlyozza, hogy amikor Krisztus meghalt, "az ünnepi előkészület napja volt az, és elkezdődött a szombat" (Lk 23:54 - új prot. ford.). Halála után pihent a sírban, így jelképezve, hogy bevégezte az emberiség megváltását .[11] Tehát a szombat bizonyságot tesz Krisztus teremtési és megváltási munkájáról. Megtartásával követői vele együtt örvendeznek afelett, amit az emberiségért tett.[12] A szombat és az apostolok. A tanítványok nagy tiszteletben tartották a szombatot. Ez nyilvánvaló volt Krisztus halálakor. Amikor a szombat megérkezett, megszakították temetési előkészületeiket, és "szombaton nyugovának a parancsolat szerint", hogy majd folytassák ezt a munkát vasárnap, "a hétnek első napján" (Lk 23:56-24:1). Ahogy Krisztus is tette, az apostolok is istentiszteletet tartottak a hetedik napi szombaton. Evangélizáló útjai során Pál elment a zsinagógába szombaton, és Krisztust prédikálta (ApCsel 13:14; l7:1-2; 18:4). Még a pogányok is meghívták, hogy prédikálja Isten Igéjét szombaton (ApCsel 13:42, 44). Olyan helyeken, ahol nem volt zsinagóga, megkereste a szombati istentisztelet szokásos helyét (ApCsel 16:13). Miként Krisztus részvétele a szombati istentiszteleteken azt mutatta, hogy a hetedik napot az istentisztelet különleges napjaként fogadta el, Pál is ugyanezt tette. Az apostolnak hűséges hetenkénti szombatünneplése szöges ellentétben áll az évi szertartásos szombatokkal kapcsolatos állásfoglalásával. Pál világossá tette, hogy a keresztényeknek nem kell ezeket az évenkénti nyugalomnapokat megtartaniuk, mert Krisztus a szertartási törvényeket a keresztre szegezte (lásd: e könyv 18. fejezetét!). Ezt mondta. "Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában: melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé" (Kol 2:16-17). Mivel e szöveg értelmi összefüggése "formaságos dolgokkal foglalkozik, az itt említett szombatok a zsidó évi ünnepek szertartási szombatai, 'melyek csak árnyékai' vagy előképei a Krisztusban bekövetkezendőknek."[13] A Galáciai levélben Pál hasonlóképpen tiltakozott a szertartásos törvény követelményeinek betartása ellen. Ezt mondta: "Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek" (Gal 4:10-11). Sokaknak az a benyomásuk, hogy János a vasárnapra utalt, amikor azt mondta, hogy "Lélekben valék ott az Úrnak napján" (Jel 1:10). A Biblia azonban csak egy napot nevez az Úr különleges tulajdonának, és ez a szombat. Krisztus kijelentette: "A hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10), amelyet később "szent napomnak" nevezett (Ésa 58:13 - új prot. ford.). Krisztus a szombat Urának nevezte önmagát (Mk 2:28). Mivel a Szentírásban az egyetlen nap, a hetedik napi szombat, amelyet az Úr sajátjának nevez, logikusnak látszik arra a következtetésre jutni, hogy János a szombatra utalt. Semmilyen bibliai példa nem mutat arra, hogy ő ezt a kifejezést a hét első napjára, vagyis a vasárnapra vonatkoztatta volna.[14] A Biblia sehol sem parancsolja meg, hogy a hétnek bármely napját ünnepeljük a szombat helyett. A hét semmilyen más napját nem mondja áldottnak vagy szentnek. Az Újtestamentum sem utal arra, hogy Isten a szombatot a hét más napjával váltotta fel. Ellenkezőleg, a Szentírás Istennek azt az akaratát nyilatkoztatja ki, hogy népe az egész örökkévalóságon át ünnepelje a szombatot: "Mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelőttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek... Hónapról hónapra és szombatról szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66: 22-23).

vissza