top of page

Nyugalomnap a Bibliában

Frissítve: 2019. dec. 10.

Ideje lassítanunk! Képzeljük el, hogy van minden egyes héten egy nap, amelyen bűntudat nélkül kerülhetjük a munkát, tehetjük félre a határidőnaplót és a mindennapi házimunkát. Egy nap, amit családunkkal és barátainkkal tölthetünk. Vagy épp a természetben. Vagy épp azzal, hogy valami jót teszünk másokkal. Luxusnak érezzük már magát a gondolatot is? Pedig nem az. Isten előre elgondolt egy heti ünnepnapot, melyet a teremtéskor elkülönített az ember számára.


Isten volt az első szombatünneplő


"Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. és megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, amelyet teremtve szerzett Isten"(1Móz 2:2-3). Minthogy Isten megpihent a hetedik napon, szent napnak rendelte el, amiről minden időben meg kell emlékezni. "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt - mondja Isten a negyedik parancsolatban. - Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:8-10).





Miért rendelte el Isten a szombatot?


Két fő okból: egyrészt, hogy emlékezet legyen a teremtésről, másrészt megváltásunk jele gyanánt. "Mert hat napon teremtette az úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az úr a szombat napját, és megszentelte azt" (2Móz 20:11). "és adtam nekik szombataimat is, hogy legyenek jegyül közöttem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az úr, az ő megszentelőjük" (Ez 20:12).


A héber sábbáth szó szerinti jelentése: "abbahagy". Csakúgy, ahogy Isten megnyugodott az Ő teremtői munkájától, úgy nekünk is meg kell nyugodnunk mindennapos elfoglaltságainkból, és újra és újra arra kell összpontosítanunk a figyelmünket, ami valóban fontos. Ez az a nap, amikor megnyomjuk az "újraindítás" gombot. A szombati megnyugvás a hit aktusa. Arra emlékeztet, hogy, függetlenül a mi cselekedeteinktől, Isten tartja kézben a dolgokat. Amikor a hét egy napján felfüggesztjük földi céljaink hajszolását, ezt mondjuk: "Isten, bízom benned, hogy te nem engeded el a kormányt, miközben én e napot a Tereád való figyeléssel töltöm. Bízom benned, hogy Te akkor is gondoskodsz szükségleteimről a hétnek mind a hét napján, ha én csak hat napon dolgozom. Függetlenül attól, mennyi pénzt kereshetnék ma, függetlenül attól, hogy mennyi bejegyzés marad vissza a múlt hétről az előjegyzési naptáramban, ma pihenni fogok, testben és lélekben egyaránt, és a Te jelenlétedben fogok sütkérezni."


Ragadjuk meg az alkalmat!


Isten tudta, hogy amikor emberileg oly igen hajlunk, hogy csak saját érdekeinket keressük, szükségünk van olyan alkalmakra, amikor növekedhetünk lelkileg és figyelmünket újra az örökkévaló jelentőséggel bíró dolgokra irányíthatjuk. A szombat annak alkalma, amikor elszakadhatunk a mindennapi élet kényszereitől.

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page